fbpx

Emlékszel, hogy mikor és hogyan fertőzött meg a futás szeretete?

Mindig is szerettem mozogni. Gyerekkoromban sokat játszottunk, szaladgáltunk az udvaron a testvéremmel, barátokkal, bicikliztünk, nyaranta a mamánál bandáztunk az unokatesókkal és mindig valami kinti játékot játszottunk. (akkor még nem a számítógép és egyebek kötötték le a gyerekeket); a szüleink is sportoltak, azt hiszem mindig is a vérünkben volt a tesómmal.

Az iskolában is a testnevelés óra ott volt a kedvenc tantárgyak közt, sokakkal ellentétben. Akkor annyi idős fejjel, kis általános iskolásként nem mindig örültem, amikor a testnevelés tanárom velem mutatta be a feladatokat vagy jelölt, hogy menjek diákolimpiára (háromtusa, vagy mi volt az akkoriban) és a lányokat én képviseltem az osztályunkból. Most már bezzeg más lenne :).

Volt valaki, vagy valami, aki/ami segített az elindulásban?

..hogy ismételjem magam, mindig szerettem mozogni… és amikor, az iskola után, úgymond az ülő életvitel miatt kevesebbet és nem úgy mozgott az ember, egy  idő után észrevettem, hogy egy picit eltunyultam. Mindig piszkáltak vele, hogy milyen vékony vagyok, kéne rám egy kis súly…. 1-2 kg fel is jött, persze meg sem látszott de mégis a lányok által nem előnyös testrészeken éreztem és annyi hiúság van az emberben annyi idősen, hogy ez zavarja….

Néha edzettem itthon videókra, – többször ment majd 1 évig – aztán mindig alábbhagyott a lelkesedés vagy más elfoglaltságot találtam, néha kimentem futni de akkoriban még nem kapott el az az „érzés”, hogy én ezt szeretem, inkább muszájból történt, hogy az alakomon változtassak…de ez rövid életű volt.

Azelőtt talán tényleg pálcika voltam, most pedig nem akartam aránytalan lenni és persze a mozgás is hiányzott…

Az öcsém és a haverja is pont edzési lehetőséget kerestek és kacérkodtak a helyi edzőterem lehetőségével… néha viccelődtem, hogy lemegyek velük, hogy megmutassák mi –merre-hány méter …
Aztán egyszer nyár végén (ennek 3 éve) tesómmal közös programunk volt és ha már szabad volt a délutánunk lementünk edzeni. Onnan nem kellett sok, hogy ott ragadjak, elkapott az edzés szeretete,  imádok edzeni, imádom az érzést, hogy valamit meg tudok csinálni, hogy látom, ahogy változik a testem, erősebb vagyok, hogy megdicsérnek, hogy jó az alakom,  jobb az állóképességem, kezdett alakulni a forma, jöttek a tónusok és egy jó edzőtársaságom is van.

A teremben kezdtem újra szemezgetni  a futópaddal. Először csak fél órákat sétáltam, persze az unalmasnak tűnt, úgyhogy elég hamar elkezdtem belefutni a távba… Sosem építettem fel, hanem érzésből amennyi ment, vagy inkább ahol kikapcsolt az agyam, hogy ennyit akartam.

Fejben elég hamar el tudom dönteni ha nem akarom és tudom, hogy igaz az állítás az ellenkezőjére is…. így elég hamar elhatároztam, hogy akkor futok 2 km-t pihenés nélkül, aztán 5-öt.

Na az első 5-ös után lett is vízhólyagom, el akartam ájulni, nem kaptam levegőt…és a tudat, hogy meg tudom csinálni…. szerintem ott kapcsolt át a kapcsoló és onnantól megszállott lettem a futás iránt….. persze csak hobbi szinten, viszont sajnos nem rendszerezetten készültem, hanem elhatározásból….. úgy és annyit futottam, ahogy éppen éreztem…

Egy itthon a lakóhelyemen megrendezett Futapest klub által rendezett verseny volt az első , amin indultam. 5km-en. Úgy voltam vele, hogy meg tudom csinálni, az akkori edzőtársam is biztatott. (ha 2, 2,5 km megy akkor az 5 is alapon vágtam neki), az esélytelenek nyugalmával.

Na jó, azért izgulós révén, volt izgatottság a rajtvonalnál.
Aztán meglepetésemre a korcsoportomban a 3. helyet hoztam az időmmel (az eredményhirdetésről lemaradtunk úgy rohantam vissza az éremért de ez más sztori :D)

Innentől elkezdtek érdekelni a versenyek…

Heti hányszor edzel, és milyen távokat teljesítesz?

Az  edzéseimet inkább az edzőtermi edzések teszik ki, erőnléti és saját testsúlyos köredzések, intervallozás-kardió. Így fanatikusként azt mondanám 4-5, régebben minden nap lent voltam a teremben de érzem, hogy kell a feltöltődés…

Régen minden edzésem végét egy levezető kardió jelentette, változó távokkal, néha csak 2 km-t, néha 5-öt, néha intervallal 5 öt hoztam össze. Néha többnyire csak sétáltam.
Az első 5 km-es verseny után kezdett jobban érdekelni a futás, elkapott az „érzés” , elkezdtem 5km-erekre edzeni az időm javításával. Aztán elkezdtem növelni a távokat ….

Edzésterv szerint készülsz, vagy érzésből csinálod?

Mindig érzésből futottam és futok… nem sikerült edzésterv alapján, elhatároztam többször de amikor nekifogtam, hogyan kéne futnom,  mindig elvitt az „önfejűségem”  (vagy sikerült futnom vagy nem), néha intervalloztam, amikor olyan volt a kedvem, hogy belesétáltam a futásokba és nem ment a kitűzött táv. Nálam tényleg működik a fejben dolog, elég sokszor le tudok kapcsolni és akkor nem mennek a rövidebb távok sem egyben, aztán van a másik véglet , amikor elhatározom és nekiugrom ….

Megtetszik egy verseny, ráalapozok párszor, pár alkalomra lebontva és megcsinálom.

Sajnos így látszik is, hogy lehetne jobb is a futásom, a technikám, bírhatnám jobban… van hova fejlődni….

Időszakaim vannak a futásban, a kezdeti minden edzés végén kocogásból, lettek hónapos kihagyások is . (néha egy-egy sérülés miatt vagy egyszerűen nem éreztem a futást)

Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek a futásban?

Az első 10 km-eres Budapest Maratont. Az is olyan verseny volt, amire nem alapozva készültem, hanem tudtam, hogy az 5km-t le tudom futni, ment a 7-8 km is… és akkor fejben számolgatok, hogy az már majdnem 10, 2×5 …. és neveztem és sikerült, sőt az időm az 1 órán belül volt, amire nevezéskor az 1 óra feletti időt választottam célba érkezéshez.

Madarat lehetett volna velem fogatni, mikor lefutottam.

Futás közben sok minden kavarog az ember fejében, le akartam futni egybe de bele kellett sétálnom, ami felpörgeti az embert, hogy most már kezdj el futni, viaskodik az ember magával, egyezkedem magammal, hogy fussak el a tábláig és akkor megint bele sétálhatok picit, vagy addig a fáig gyorsabban futok, aztán visszaveszek… nem bírom, soha többet nem nevezek, na jó ez jó buli, nem, elment az eszem, hol van már a célvonal, itt kéne lennie…… mindjárt összeesem…. aztán a cél előtt mindig megnyomja az ember….. és az a hatalmas öröm, amikor átfutsz az leírhatatlan.

Hogy mindig van az emberben, mindig bírja még tovább… utálom közben de a célt átlépve újra akarom…

valami leírhatatlan érzés annyi emberrel együtt futni és ismeretlenül is érzed, hogy mindenki támogatja a másikat, örül a másiknak, mosolygunk egymásra, biztatjuk egymást, mosolyt csal az arcomra időseket is látni vagy szülőket babakocsival, kicsiket… jó dolognak tartom a sport szeretetét és ebben a már-már érzéketlennek tűnő világban érezni, hogy az emberek tudják egymást segíteni, tudnak örülni a másiknak….

A másik egy érzelmi-futás (nem tudom hogy nevezzem), amikor beneveztem egy versenyre, egy kisebb megrendezésű, terepfutás, ez egy rövid táv volt 5 –egész -valamennyi km… és csak a verseny napjához közeledve tudatosult bennem, hogy mamám évfordulója lesz, aki már csak fentről figyelhet. Nagyon lehangolt voltam a verseny előtti éjszaka, megnéztem az indulókat és csupa egyesülethez tartozó futótársam volt a korcsoportomban, nyilván jobbak nálam, aztán arra gondoltam, hogy nagyon szeretnék dobogót futni „Érte”, mindig minden apróságért büszke volt ránk és mindig foglalkoztat, mit gondolt volna, mikor elkezdtem edzeni…azon a futáson nagyon sokat volt a gondolataimban.

Elég viccesre sikerült az eredményhirdetés, az előre kiragasztott saccolt időeredményeket és helyezéseket 3x módosították, így én már csak annak hittem amikor a dobogónál mondtak…. és 3. helyre állhattam, azt hiszem megkönnyeztem.

Mire készülsz most, mik a terveid?

Háromszor sikerült már a 10 km-es távot teljesítenem, így ez kezdett el foglalkoztatni, hogy azt megugrom a következő szintre … de ez mostanában kezd távolodni…

Mostanában mindig van valamilyen sérülésem, lehet a túlhajszoltság jele.. Szóval, sajnos kényszer-pihenőkön vagyok és az edzőtermi edzések is lazábbak. De sose tudok teljesen „lekapcsolni”, átszervezve, kicsit rehabosan de próbálom nem elhagyni az edzést és persze nézegetem a futásokat is, mert hiányzik….

Így a kisebb távokkal szemezem, amiket kevesebb fájdalommal teljesíthetek; illetve újabban elkezdett érdekelni, hogy a futással segíthessek, így próbálok olyan versenyeket nézni, amiket bárhol lehet teljesíteni és támogatnak valamilyen célt.. mint a futótárs kihívások.

A Futótárs Kihívások közül melyiken/melyeken indultál?

Az első a téli fagyos futás/futópad futam volt és most a legutóbbi a beach body futam.

Nehéz volt alkalmazkodni a verseny virtuális jellegéhez?

Elsőre azért tetszett meg, mert pont, hogy bárhol teljesíthető volt és pont egy felépüléses időszakban voltam, hiányzott a futás és pont ekkor találtam rá a bejegyzésre és megfogott, hogy nincs helyszínhez kötve és bármikor teljesíthető. Persze megfordult a fejemben, hogy ez így online hogyan működhet de bíztam a fair play-ben, ha valaki sportol úgy gondolom becsülettel teszi, magamból kiindulva,  szerintem mindenki korrektül  áll a másikhoz, én így fogtam fel.  Persze  más volt, mint egy közösségi futás, hogy nem konkrétan mellettem futnak a többiek de így talán izgalmasabb is volt –látatlanban-, hogy hogy futhatnak a többiek és így versenyezni „talányosan”.

Jónak tartom, mert aki/k félénkebbek de szeretnének versenyezni , nekik jó alapot adhat, a többieknek pedig, akik már benne vagyunk a versenyzésben jó szinten tartás vagy ha csak nem tudunk eljutni egy helyszínre de él bennünk a versenyzés.

Tetszett a verseny lebonyolítása, minden ütemezetten zajlott, a szervezők mindent lekommunikáltak és a leírtakhoz tartották is magukat. A bárhol és bármikor teljesíthetőség miatt is szuper,  mert ha az ember pont egy különleges helyen tartózkodik a verseny időpontjának intervallumában, egy szuper emlék is lehet egyben. Én a nyaralásaim alatt viszem a futó cuccom, ez lett az új kedvencem, hogy különleges helyeken futok és szuper lenne egyszer, ha egy ilyen verseny időpontja mondjuk a nyaralásom időpontjával egybeesne és ott futhatnám le.

Mit üzennél múltbéli önmagadnak, aki épp kezdi a futóedzéseket?

Egyfajta felépítettséget a futóedzésekhez, edzéstervet még ha nehezen is menne a követése (mert makacs vagyok és ha nem megy nem megy avagy az ellenkezője és akkor durr bele), keresztedzéseket és nagyon sok NYÚJTÁST, nyújtó edzéseket, jógát vagy valamilyen lazító mozgásformát.


Leave a Reply


SIGN INTO YOUR ACCOUNT CREATE NEW ACCOUNT

Your privacy is important to us and we will never rent or sell your information.

 
×

 
×
FORGOT YOUR DETAILS?
×

Go up

error

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is