fbpx

Bokatörés után állt fel a padlóról, és egy Spartan futamon indult. Szóval kitartó futóról van szó. És, hogy milyen jó, azt a Futótárs Kihíváson is megmutatta. Bara Évi.

 

Emlékszel, hogy mikor és hogyan fertőzött meg a futás szeretete?

Korábban falmászóként a Veszprémi Sportmászó Egyesület csapatában indultam az első magyarországi Spartan Sprinten 2014-ben. Szeptemberben a Beast futamon az egyik akadálynál elestem, eltörtem a bokám. A célba beértem, de a sok hét gipsz után majd egy év kihagyás következett. Utána elkezdtem rendszeresen futni, 2016-ban futottam az első félmaratonomat.

Volt valaki, vagy valami, aki/ami segített az elindulásban?

A bokatörés után sérülés nélkül le akartam futni a Spartan Beastet. 2017-ben ez sikerült is, mindhárom Spartan távot teljesítettem egy éven belül. A Sprintet Veszprémben a két lányommal együtt, fantasztikus élmény volt. Több akadályfutásra már nem jelentkeztem, de a futásba beleszerettem. A férjem nagyon sokat segít, nekem van a legjobb kísérőm. Ő nem fut, de mindenhova elkísér, hosszabb távokon biciklivel kísér. Óriási segítség, hogy a logisztikát kitalálja, megoldja.

Heti hányszor edzel, és milyen távokat teljesítesz?

Hetente 3-4-szer futok, egyszer spinningre megyek, emellett Body Art órákra járok hetente kétszer. A falmászás is megmaradt, de már csak kiegészítő edzésként. Hetente 40-50 km-t futok, ha hosszabb versenyre készülök, akkor többet.

Edzésterv szerint készülsz, vagy érzésből csinálod?

A BSI e-edzéstervével készültem fel az első maratonomra, most is az ő edzéstervüket kapom meg rendszeresen. Ezt igazítom az időbeosztásomhoz és az érzéseimhez.

Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek a futásban?

Minden futás siker számomra. Néha nagyon meglepődöm az időeredményemen és nagyon örülök egy dobogós helynek. Nagy élmény, ha a gyerekekkel tudok futni. Tavaly a Spar maratont 4 :06 alatt futottam.

Mire készülsz most, mik a terveid?

Szeptemberben szeretnék a Szőlőskörön indulni és szintidőn belül beérni.

A Futótárs Kihívások közül melyiken/melyeken indultál?

Az I. Futótárs kihívásán 10 km-n és most a BeachBody-n

Nehéz volt alkalmazkodni a verseny virtuális jellegéhez?

Érdekes volt, hogy a terepet és az időpontot is megválaszthatom. Az I. Futótárs kihívás 10 km-t a Balaton parton futottam, kerestem sík terepet. Nálunk dimbes-dombos a terep, jó volt síkon futni. Most a rossz idő miatt padon futottam, örültem, hogy a szelet és esőt kihagyhattam.

Mit üzennél múltbéli önmagadnak, aki épp kezdi a futóedzéseket?

Fuss Fores:)


Válasz


LÉPJ BE REGISZTRÁCIÓ

Az Adataid biztonsága fontos számunkra. Senkinek sem küldjük tovább. Nem élünk vissza vele.

 
×
LEGYÉL A FUTÓTÁRSUNK MÁR FUTÓTÁRS TAG VAGY?

 
×
ELFELEJTETTED AZ ADATAIDAT?
×

Go up

error

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is