fbpx

Hogyan lesz keleti harcművészből valódi futó? Bodnár Balázs, a Futótárs Kihívás egyik díjazottja elmeséli. Olvasd el.

Emlékszel, hogy mikor és hogyan fertőzött meg a futás szeretete?

Korábban keleti harcművészeteket tanultam, de erre a jelenlegi lakhelyemen nincsen módom. Futni soha nem szerettem, viszont mégis elkezdtem két éve, de akkor még azért, hogy erőedzés mellé legyen valami kardio-edzésem is. A nap, amikor igazán megszerettem az első terepfutó versenyem volt, amit két éve december végén teljesítettem a tokaji hegyen. Az Extreme Trail Hungary SE szervezte verseny 10+ km távjára jelentkeztem. A cél a teljesítés volt, azon túl semmi mást nem szerettem volna. Végül beleszerettem a tájba, a terepfutás szépségébe és úgy maradtam.

Volt valaki, vagy valami, aki/ami segített az elindulásban?

Ami segített az első futós hónapokban az öcsém sporttevékenysége volt. Ő előttem egy jó fél évvel kezdett futni és hétről hétre láthattam, hogy mennyit gyorsul, hogyan változik a teherbírása. Ez gazán motiváló volt.

Heti hányszor edzel, és milyen távokat teljesítesz?

Hetente átlagosan háromszor futok összesen kb. 30-40 km távot. Két interval-edzésem van, valamint egy hosszabb futásom, lehetőleg terepen.

Edzésterv szerint készülsz, vagy érzésből csinálod?

Csontos Imre edzéstervét követem, ami eddig nekem teljes mértékben bevált.

Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek a futásban?

Június 22-ről 23-ra virradó éjjel lefutottam az első ötvenesemet. Kerek ötven km lett a végére, ráadásul éjszaka, jórészt egyedül. A végén a teljesítési időre nem voltam büszke, viszont arra igen, hogy mind fejben, mind fizikailag sikerült átlépnem egy korábban lehetetlennek hitt korlátomon ezzel a futással.

Mire készülsz most, mik a terveid?

December 21-én rendezik a Tortúra65-öt. Az idei nagy cél annak a teljesítése, illetve október közepén a Panoráma Trail 45 km-es távja. Jövőre pedig meg szeretnék próbálkozni az első százasommal.

A Futótárs Kihívások közül melyiken/melyeken indultál?

Tavaly a Fagyos Futás Kihívást, idén a Beach Body kihívást teljesítettem.

9. Nehéz volt alkalmazkodni a verseny virtuális jellegéhez?

Egyáltalán nem. Nekem ez olyan volt, mint egy edzés, amin jobban odateszem magam.

Mit üzennél múltbéli önmagadnak, aki épp kezdi a futóedzéseket?

Fuss lassabban, ne rohanj, figyelj a légzésedre!

 


Leave a Reply


SIGN INTO YOUR ACCOUNT CREATE NEW ACCOUNT

Your privacy is important to us and we will never rent or sell your information.

 
×

 
×
FORGOT YOUR DETAILS?
×

Go up

error

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is