Riport Szarvas - Fekete Lillával

Riport Szarvas - Fekete Lillával, A Futótárs Nyári Nyereményjátékának Győztesével



 

  1. Ahogy az adatlapodról kiderül, másfél – két éve futsz rendszeresen, de megosztanád velünk, hogyan kerültél közel ehhez a csodás sporthoz?

 

2009. év elején ért véget egy több éves párkapcsolatom, mely nagyon megviselt, s úgy éreztem, kell valami, mely erőt ad a továbblépéshez. Sportolni akkor is rendszeresen sportoltam, hegyet másztam, illetve teljesítménytúráztam, de kellett valami új, valami más. Először egy helyi versenyen próbáltam ki magam a futásban, emlékszem, 5 km volt a táv, 5-en voltak a korcsoportomban, s sikerült a 2. helyet megszereztem. Előtte sosem futottam, maximum csak a busz után, de az erőnlétemet valószínűleg a sok kilométer gyaloglás és a hegymászás alapozta meg. Amint befutottam a célba, kis híján rosszul lettem, hisz még nem volt hozzászokva a szervezetem a futáshoz. Nagyon örültem viszont az eredménynek, s úgy éreztem, megérte elindulnom a versenyen. Szinte azonnal sikerült eldöntetnem, hogy a futás az életem része lesz. Majd szép lassan, fokozatosan elkezdtem edzeni, szoktatni magam az egyenletes terheléshez. S ami hab volt a tortán, sikerült akkor lefogynom 6 kg-t 3 hónap alatt, s az új, számomra megfelelő súlyt már 2 és fél éve sikerül tartanom.

 

 

  1. Az is kiderül az adatlapodról, no meg a fényképeid böngészésekor, hogy annak ellenére, hogy viszonylag rövid ideje futsz, számos érmed van már. Melyikre vagy a legbüszkébb ezek közül?

 

A legbüszkébb a legeslegelső érmemre vagyok, amit a legeslegelső versenyen szereztem. Egyáltalán nem számítottam akkor az éremszerzésre.

 

 

  1. Ha ilyen ügyes vagy a versenyeken, biztosan van valami jó kis tuti tipped a holtpontok legyőzésére.:)

 

A legjobb tippem, az, hogy úgy kell nekiindulni a versenyekre, hogy tuti dobogós leszek. Valahogy sikerül ezt „beprogramoznom”, s máris működik a „vonzás törvénye”. Sokszor megálmodom éjjel a versenyek előtt, hogy milyen helyezést érek el. Számomra mindegy, milyen színű az érem, lényeg, hogy benne legyek az első háromban. Sőt, versenyeken mindig jobb időt futok, mint otthon az edzéseken. Egy hosszú távú versenynél, ha úgy érzem, nem bírom tovább, akkor mindig arra gondolok, hogy igenis ezt meg kell csinálnom, hisz most ezért vagyok itt, el kell érni a célomat. Életem első marathonját is úgy sikerült leküzdenem, hogy sokszor mondogattam magamban, le kell futnom, ha addig élek is. S szerencsére sikerült! Az élet más területein is nagyon maximalista vagyok, ez egy oldalról jó dolog, mert mozgat előre, viszont van hátulütője is a dolognak, ha pl. valami nem sikerül, akkor nagyon el tudok keseredni.

 

 

  1. Van -e esetleg már olyan verseny, amelyet különösen kedvelsz, és a szívedhez nőtt?

 

Nem egy, hanem több kedvenc versenyem van, ezeket mind egy komlói sportegyesület szervezi. Tavasztól egészen az első téli hónapokig, rendszeresen szerveznek versenyeket, melyek nagyon jól szervezettek, közel is vannak a lakhelyemhez, olcsók a nevezési díjak, több táv közül is lehet választani, jó a hangulat, s izgalmasak is, hisz mindig van sok versenytársam. Idén először egy 4 alkalmas versenysorozatot is szerveztek, melyből még 2 állomás van vissza, az őszi és a téli. Rendkívül jó kis versenyek, már nagyon várom a következő futamot.

 

 

 

  1. Heti hány edzés fér bele az életedbe, és hogyan tudod összeegyeztetni a mindennapi teendőiddel?

 

Heti három edzés fér bele az időmbe, általában hétfő, szerda és pénteki napokon, munka után, délután. A nyári nagy hőségben kitolódtak az esti órákra az edzéseim. Nagyon jól esik futni, ennek ellenére 3 alkalom elég. Számomra fontos a változatosság, így gyakran váltogatom a futás helyszíneit, illetve a többi napon inkább sétálok a kutyusommal, afféle levezető, pihentető mozgásként.

 

 

6. Egyedül szoktál edzeni, vagy van társaságod?

 

Edzeni mindig egyedül szoktam, néha Vacakot, a kutyámat is elviszem, s ő szabadon fut mellettem vagy előttem.

 

7 . Ha éppen nem futsz, akkor mivel szereted elfoglalni magad?

 

Számomra igen fontos a mozgás, így a futás és a séták mellett havonta egyszer-kétszer sziklát mászni is szoktam, illetve barlangászom. Ezeket társaságban szoktam, egy barlangász egyesületnek tagja is vagyok. Múlt hónapban sikerült eljutnunk egy magashegyi túrára is, így maradandó szép élményekkel gazdagodhattam.

 

 

8. Mik a jövőbeni céljaid, készülsz -e most valamilyen versenyre?

 

A sportnál már elértem minden kitűzött célt. Hegymászásnál a Mt.Blanc meghódítása, futásnál a teljes marathon volt a nagy célom. Ezek már valósággá váltak. Jelenleg most a magánéletemben vannak nagyra törő céljaim, de azok sajnos nemcsak rajtam múlnak, egyedül kicsit kevés vagyok hozzájuk. Jelenleg a komlói versenysorozat vissza lévő állomásaira készülök, célom, hogy tudjam tartani az eddig elért időimet, s a végén meglegyen az összetett abszolút 3. hely. Ez most a célom még az idei évre.

 

 

9. Van már ötleted, hogy mire fogod felhasználni a nyereményedet? A „Fantázia” Élménykártyával 60 program közül választhatsz majd.

 

Már választottam is, aktív pihenésre fogom majd beváltani, ami nagy valószínűséggel a Mecsextrém Park alpesi kötélpályáján lesz majd.


Írj hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell, hogy legyen a Futótárs.com csoportnak.

Csatlakozz Futótárs.com-hoz

turós lajos hozzászólása, Október 14, 2011 10:15pm
Csak igy tovább!!!!