Hogyan Ismerkedj Futópályán?

 Hogyan Ismerkedj Futópályán?

 

A futópálya bizony nem csupán arra jó, hogy az ember remekül érezze magát rajta futás közben, hanem ha már olyan jól érzi magát, és alklama is nyílik rá, nyugodt szívvel körbenézhet, vajon kik futnak még rajta kívül. És bizony a többi futó, kocogó között előfordulhat, hogy találsz olyat, aki szimpatikusáválik a számodra. Nem pusztán futó sítlusa, hanem személyes lénye is magával agadó lehet. A probléma csupán annyi, hogy valahogyan meg kell vele ismerkedni. 

Neked, mint nőnek nem "feladatod", hogy megpróbálkozz felvenni a kapcsolatot a másik féllel, de lássuk be, sokat segíthetsz ebben. 

Tudnod kell, hogy a pasik legalább olyannyira félnek a csalódástól, a visszautasítástól, mint a nők. Sőt. Talán jobban is. Ezért könnyen előfordulhat, hogy Neked kell megtenned az első lépést, vagy legalább is erősen rásegíteni, miközben a pasinak úgy tűnik, mintha ő lett volna annyira ügyes, hogy leszólított.  

Egy futócsoportban, futóközösségben kialakított párkapcsolat teljes mértékben üdvözítő lehet, hiszen egy közös pont, mindenképpen adódik a felek között. Ez pedig nem más, mint a futás szeretete. Ez a kapcsolati tényező pedig önmagában nézve is jó előjelnek számít.

Ebben az esetben ugyanis valószínűleg a baráti kör is megegyezik, ami még kevesebb "problémát" vet fel, mely szerint nem kell a párunkat "bevezetni" a saját társaságunkba, hiszen alapból jól ismerik, és vélhetően kedvelik is egymást. 

Mint az életben mindenütt, az érmének itt is két oldala van.  Egy szakítás után bizony nem lesz könnyű az alkalmazkodás az új helyzethez. Pláne akkor, ha a felek nem éppen irodalmi romantikus sílusban váltak e egymástól. Mondjuk nem "ágtul a levél", hanem inkább földtől az űrhajó stílusban, esetleg nagy adok-kapok közepette. 

Ez nem csupán az ő későbbi kommnkációjukat, hanem a baráti társaságan való részvételüket is veszélyeztheti. A legrosszabb varáció persze az, hogyha az eykor boldog párok egyike, vagy mindkét tagja ugyanazon baráti társaságból választ magának új partnert. 

Viszont ne feledjük. A sport fejleszti az akaraterőt, csiszolja a jellemet. Segítségével az átlagosnál is nemesebb módon, sportemberi, baráti tisztelettel lehet meghajolni a sors, és sporttársunk döntése előtt.

Végül álljon itt néhány humoros tanács, amelyet a "Futók Murphy Törvénykönyve" Párkapcsolatokra vonatkozó fejezetéből idézünk.



A sportpálya, mint ismerkedési szintér a sokat elmélkedők szemszögéből

Ha rendszeresen ugyanazon a környéken futsz, és mások is arra kocognak abban az időben, 

akkor könnyen tehetsz szert új ismeretségekre. Fontos azonban, hogy itt is, akár az élet más 

területén, ne halogasd túl sokáig a döntést, hogy megszólítsd a neked tetsző illetőt, vagy sem.  


Ha mégis halogatnád, akkor 

A következő naptól kezdve egyszer sem találkozol vele futás közben. 


Kiegészítése

Természetesen nem áll rendelkezésedre elég információ, hogy bármilyen módon is 

felkutathasd. 


Ha sokáig halogatsz valamit, utólag könnyen rájöhetsz, hogy nem érte meg olyan sokáig húzni tétel 

Ha már nagyon régóta tervezed, hogy megszólítod a számodra különösen szimpatikus 

futótársat, és már teljesen tökéletesnek látod, annál valószínűbb, hogy kiderül róla, hogy  

1, pösze,  

2, nem tud két értelmes mondatot elmondani, (..és nem kizárólag azért, mert éppen fut) 

3, érezhetően kezdettől fogva le akar rázni 


Nagy akarásnak nyögés a vége tétel

Ha nagyon pontosan eltervezed, hogy milyen szavakkal igyekszel majd az első pillanattól 

kezdve lenyűgözni a kiszemelt hölgyet vagy urat, szinte biztos, hogy 

1. pont a megszólítás pillanatában botlasz meg 

2. összeakad a nyelved, és teljesen mást mondasz, mit szerettél volna 

3. nem veszed észre, de náthára utaló nyomok láthatóak a pólódon 

4. épp akkor ér oda a kiszemelted párja 


Kiegészítés 

Ha mindezek ellenére sikerül szóba elegyedned a meghódítandó személlyel, akkor imádkozol, 

hogy a nagy akarásodnak, valóban nyögés legyen a vége.  


Ismerkedés 400 m-es körpályán 

Hogyha egy sporttelepen, ahol mindenki körbe-körbe fut, szúrsz ki magadnak valakit, és 

sokáig nem mersz csatlakozni hozzá, hogy megszólíthasd, 

1, Valószínűleg 10 percen belül felbukkan a párja 

2, Mire rászánod magad, megszólítja valaki más. 


Az ego és az ismerkedés párhuzama 

Bármilyen eredményeket is értél el a sportban, ne azonnal ezzel próbáld meg lenyűgözni 

kiszemeltedet. Ha mégis így teszel, 

A, Nagyképűnek fog tartanai.  

B, Szép lassan kiderül, hogy neki még jobb eredményei vannak, mint neked. 


Tanácsok ismerkedéshez

Mielőtt futni indulsz, vágj zsebre, vagy végy a kezedbe bármit, amivel följegyezhetsz egy 

nevet és telefonszámot, ugyanis ha valamilyen megmagyarázhatatlan csoda folytán sikerül 

beszélgetésbe elegyedned a célszeméllyel, és akár egy randit is megbeszéltek, kár lenne azon 

elbuknod, hogy nem tudod feljegyezni az elérhetőségét. 

Ha csak annyit beszéltek meg, hogy másnap ugyanitt találkoztok majd, mert ugye mindketten 

ugyanabban az időben jártok futni, akkor egész nap idegeskedni fogsz, hogy vajon eljön –e.  


Folyománya 

Te vársz rá, de nem jön el. 


Kiegészítés 

De csak azért nem, mert valami halaszthatatlan elintéznivaló jött neki közbe. Persze értesített 

volna Téged, hogy nem tud ott lenni, de sajnos nem tudtátok egymás elérhetőségét. 


Kiegészítés folytatása
 

Természetesen Te megorrolsz rá, mondván, hogy átvert. 


Tippek a nehezen ismerkedőknek 


Ha nehezebben ismerkedsz meg idegenekkel, akik ráadásul tetszenek is Neked, próbálj 

valamilyen külső segítséghez nyúlni. Jó, ha van háziállatod, fuss vele. Természetesen a 

teknős, vagy a házi nyuszi kevésbé célszerű választás, de ha van, mondjuk kutyád, feltétlenül 

vidd magaddal. Remek külső tényező lehet ugyanis belőle, egy-egy ismerkedés alkalmával.  


Kiegészítés 

Ha szerencséd van, még meg is kergeti Neked a kiszemeltedet, melynek köszönhetően 

mindenképpen szóba kell elegyedned vele. Még szerencsésebb esetben meg is harapja, 

úgyhogy egyből kísérheted is az ambulanciára, ahol mindig sokat kell várakozni…  


Az ismerkedést segítő külső tényező 

Ha tetszik egy fiú, akivel mindig összetalálkoztok futás közben, de egy félénk mosolyon és 

halk köszönésen túl eddig semmi nem történt, akkor ideje, hogy bedobd magad. Amikor 

legközelebb összetalálkoztok, színlelj egy végkimerülést, és látványosan ess össze. Ha a fiú odamegy hozzád, nyert ügyed van. 


Kiegészítés 

Ha nem megy oda hozzád, akkor  

1. felejtsd el ezt a balfácánt, aki ezek szerint még lovagiasnak sem mondható 

2. járj el színi tanodába, hogy hitelesebben tudj összeesni 



Az ismerkedés, és a kémia párhuzama 

Egyesek szerint a szerelem érzése, csupán különböző kémiai folyamatoknak köszönhető. Ezt mindenképpen alátámasztja az a hasonlóság, amellyel egy elrontott megismerkedési kísérlet 

során, illetve, egy kémiaórán szembesülhetünk.  

Ez pedig nem más, mint a tökéletes égés. 

  

Az élet igazságtalansága I. 

Ha van egy jelölt, akivel mindenáron meg szeretnél ismerkedni, biztos, hogy rövid úton 

megpróbál leépíteni magáról. 

Az, akivel Te nem szeretnél megismerkedni, 100%-ék, hogy menthetetlenül tapadni fog rád. 


Az élet igazságtalansága II. 

Ha épp nincsen párod, és nagyon szeretnéd, ha lenne, szinte biztos, hogy nem fog összejönni 

semmi, bárhogy és bárkivel próbálkozol. 

Ha viszont épp van valaki az életedben, száz százalék, hogy akad legalább három olyan 

komoly hódolód, akikkel habozás nélkül összejöttél volna, amikor még szingliként tengetted napjaidat. 

 
 

Hasonló Témák

 

Hogyan kezeld a pasid, ha durcás az edzéseid miatt?

Hogyan tedd rendbe a lelkivilágodat?

Hogyan fejleszd az önértékelésed?

 

 



Írj hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell, hogy legyen a Futótárs.com csoportnak.

Csatlakozz Futótárs.com-hoz