fbpx
Kihívás

Ha részt veszel a IV. Futótárs Kihívás: Beachbody futamán, bizonyára láttad, hogy a beachbody-t megalapozandó 3 erősítő jellegű kihívást is beletettünk a programba. Ez nem verseny, abszolút opcionális lehetőség, de ha már Beachbody futam a neve, hát legyen ilyen is. Alább a három kihívást láthatod, válassz egyet, és esetleg csinálj arról is fotót, ahogy végrehajtod, […]

Elolvasom


Embed from Getty Images Miután Eliud Kipchoge megdöntötte a maraton világcsúcsát a 2018-as Berlin Maratonon, eljátszottam a gondolattal, mennyit tudtam volna elfutni vele. Persze komoly illúzióim nem voltak, mert azt eddig is tudtam, hogy olyan tempóról beszélünk, amit fénykoromban legjobb esetben 3 kilométerig bírtam volna, és azt is csak és kizárólag utcai körülmények között, mert ugyanaz […]

Elolvasom


Ültem a moziban és megrohamoztak az érzések. Egyre csak zakatolt bennem a tengernyi a gondolat. Naivan azt gondoltam, hogy majd hazajövök és papírra vetem, hogy miért is érdemes megnézni az Ultra című filmet. Most meg itt ülök a gép előtt és legszívesebben csak annyit írnék, hogy menjetek és nézzétek meg most azonnal! Egyszerűen azt érzem, […]

Elolvasom


Már többször megkínáltunk benneteket a Szenvedély minden lépésben című könyvben szereplő néhány futós kihívással. Ezt tesszük most is. Ez alkalommal a tizenegyedik kihívást mutatjuk be, ami a lépcsőzés világába vezet. Fontos. Bármelyik kihívás elvégzését csak fél éves rendszeres futóedzések után javasoljuk. A könyvben további 49 futós kihívást találsz, 9 futót – 9 egyedi edzéstervvel, 12 megindító […]

Elolvasom


Már többször megkínáltunk benneteket a Szenvedély minden lépésben című könyvben szereplő néhány futós kihívással. Ezt tesszük most is. Ez alkalommal a tizenegyedik kihívást mutatjuk be, ami a lépcsőzés világába vezet. Fontos. Bármelyik kihívás elvégzését csak fél éves rendszeres futóedzések után javasoljuk. A könyvben további 49 futós kihívást találsz, 9 futót, 9 egyedi edzéstervvel, 12 megindító […]

Elolvasom


Ha követtél minket eddig, lehetett már részed néhány futós kihívásban. Tesztelhetted már a kilométer idődet, vagy megbotránkoztathattad az állóképességedet a kétszázas küzdelemmel. Most a négyszázas tempódat fogjuk próba alá vetni, és egyben fejleszteni is. Melegíts be: 10-12 perc futás, gimnasztika, és néhány lendületes 80-100 méterrel. A feladat: Lehetőleg keríts egy négyszázas pályát, vagy mérj ki […]

Elolvasom


A múltkori kilométer próba fantázianévre hallgató futós kihívásunk után rövidebb távon tesztelünk. A kihíváshoz szükség van a max kilométeredre, szóval először célszerű azzal kezdened. Ez csupán 200 méterekről szól, de milyenekről. Íme: Melegíts be: 10-12 perc futás, gimnasztika, és néhány lendületes 80-100 méterrel. A feladat: Lehetőleg keríts egy négyszázas pályát, vagy mérj ki 200 méteres […]

Elolvasom


A fejlődéshez mindig többet és többet kell nyújtani. Feszegetni a határokat, átlépni a komfortzónán. Az alábbi kihívás nem csak ezt segíti elő, hanem kiváló teszt is. A legjobb ezredet mérheted fel vele. Fontos: Ezt csak azoknak ajánljuk, akik már képesek legalább 5 kilométert futni egyenletes tempóban. Melegíts be: 10-12 perc futás, gimnasztika, és néhány lendületes […]

Elolvasom


Néhány napja mutattunk pár keresztedzés tippet, főleg rossz idő esetére. Ezen felbuzdulva, íme egy brutálisan kemény kihívás, ami garantáltan hatásos. Ha nem tudsz kimenni futni, nem akarsz megfázni, vagy bármilyen okból inkább bent maradnál a szobában, íme egy keresztedzés, ami tuti kicsinál.   Melegíts be 5 – 10 perc helyben futással, ugrálással, törzskörzéssel, térdkörzéssel, nyújtásokkal. […]

Elolvasom


A kihívás elvégzéséhez szükséges előfeltétel: Képes legalább 20 perc futásra közepes tempóban A kihívás: 10-12 perc kocogás bemelegítés gyanánt 30 mp lendületes/gyors futás – 30 mp kocogás A kocogás végén mérd meg a pulzusod. Ha nincs mérőd, akkor a nyaki verőérnél mérd meg magadnak. A gigádnál kell kitapintanod. Mérd 10 mp-ig, a kapott értéket szorozd fel 6-al. […]

Elolvasom


LÉPJ BE REGISZTRÁCIÓ

Az Adataid biztonsága fontos számunkra. Senkinek sem küldjük tovább. Nem élünk vissza vele.

 
×
LEGYÉL A FUTÓTÁRSUNK MÁR FUTÓTÁRS TAG VAGY?

 
×
ELFELEJTETTED AZ ADATAIDAT?
×

Go up

error

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is