fbpx
futósztori

Részlet a Szenvedély minden lépésben című könyvből.

Szombat délelőtt,

két titán indul a harcba. Fegyverzetük: futócipő, technikai póló, futógatya, melegítőkrém, sportital, zselé. Koncentrációjuk a maximumon. Egészen addig, amíg nem találkoznak tíz lánnyal, ők egyes titán osztálytársai. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a hölgykoszorúhoz hősünk népszerűsége, ne adja ég, jóképűsége vezetett volna, leszögezzük, csupán arról van szó, hogy az iskola színeiben indul ezen a futóversenyen, mivel így a nevezés ingyenes, és az osztályból rajta kívül csak lányok jelentkeztek. Edzőtársát, titán Nr. kettőt is magával hozta, bár ő nem tanulója a sulinak, sikerült elintézni, hogy beférjen a keretbe. Az iskola előtt találkozik a tucatnyi sereg, onnan mennek majd a futásra. A fiúk rutinos versenyzők, a csajok lelkesek, főleg, hogy a részvételért jár nekik egy ötös tesiből. Azért megéri végigkocogni hat kilométert. Akad köztük szőke, barna, vékony, molettebb, valódi válogatott. A két titán könnyed futásra készül.
– Hogyan akarod futni a hatost? – kérdezi kettes.
– Előre – válaszolja egyes.
– Ha. Ha. Nagyon vicces. Szóval akkor milyen tempó?
– Huszonöt perc körül tervezem.
– Na, ennyit arról, hogy lazán futunk – mondja kettes.
– Legyen lassabb?
– Igen.
– Mennyire?
– Mondjuk annyira, hogy azzal a csinos szőkével futhassak – mondja kettes. Egyes titán hátra sem fordul, tudja, kire gondol edzőtársa.

Az osztály, tán az egész iskola legjobb nőjére.

– Lillának hívják, és van egy különös ismertetőjele – mondja egyes.
– Mi az?
– Hogy semmi esélyed nála.
– Nekem? Ne röhögtess – Titán Nr 2. optimista, okkal. Bronzbőr, zöld szemek, kidolgozott testalkat, vajkönnyed beszéd, ez ő. Aki meglátja, bálványozza.
– Azért nincs esélyed nála, mert kábé senkinek sincs – mondja titán egy – Azt pletykálgatják, a tornatanárért van oda. Tom Hardy típus a csávó, és…- itt abbahagyja, mert Lilla odalép hozzájuk. Titán kettő serényen bemutatkozik. Kezet fognak, mosolyognak.
– Van egy kis gond – mondja a lány – Gabi otthon hagyta a rajtszámát. Most riasztotta az apját, elhozza neki kocsival. Menjetek előre, mert fogalmunk nincs, mikorra ér ide. Lehet, hogy lekéssük a rajtot.
– Nem laknak messze innen, megvárjuk szerintem – mondja titán egy, kettes hevesen bólogat.
– Csak az a baj…- folytatja a lány.
– Igen? – kérdezik a titánok egyszerre.

– … hogy a szülei vendégségben vannak, a faterja meg onnan megy haza a rajtszámért. Az legalább egy óra.

– Nem baj, megvárjuk – mondják a srácok. Lilla visszamegy a csajokhoz beszélgetni.
– Reméljük kevesebb. Ha nem, tényleg lemaradunk a rajtról – mondja egyes.
– Ne parázz. Könnyen akarunk futni, most nem versenyzünk. Élvezd ki, hogy ennyi nővel megyünk.
Pont egy óra telik el, mire előkerül a rajtszám, negyven percük maradt a futásig.
Metrózás, várakozás, trolizás. Amikor leszállnak, már hallják a távolban a műsorközlőt, a tömeget. Azt eddig is tudták, hogy nem ez lesz életük versenye, de, hogy még a kezdésére se érjenek oda?
– El kell ugranom a mosdóba – mondja titán egy, és beszalad az első mobil WC-be. Akkora elánnal szökken, hogy a bódé megbillen. A lányok nevetnek.
– Igazi profi – mondja kettes titán vigyorral az arcán. Lilla nézését kutatja. Brutálisan gyönyörű. És ott volt az a tipikus női mosoly az arcán, amikor bemutatkoztak. Jól ismerte az ilyet. Ártatlannak színlelt pillantás, közben gyorsan végigmér, megnézi a kezed, ápolt vagy –e, elképzel titeket együtt, de nem éri be ennyivel. Még azt is elképzeli, jól mutattok –e, ha magas sarkút vesz fel? Végére a hangod marad, vajon belésimít –e, s ha igen, jöhet a mosoly, mely torkon ragad, mert jelzi, tetszel neki. Kettes jól tudja, ez a lány neki kell.

Értékes két perc telik el, mire egyes titán előbukkan, profizmusa romokban.

– Mi tartott ilyen sokáig?
– Mit gondolsz? Tudod milyen sötét van bent? Csajok?
– Előrementek, szerinted majd megvárják, míg kicsavarod?
– Oké, hagyjuk. Csak kérdeztem – a távolban a műsorközlő visszaszámlálásra buzdítja a tömeget. Mindkét titán az órájára néz. Ebből baj lesz, tényleg lekésik a kezdést. Rohanásba fognak, közben nyafognak.
– Szerinted, hánytól számolnak vissza? – lihegi egyes.
– Gondolom, hogy nem százhúsztól.
– Akkor tíz?
– Hagyd már abba, fussunk – odaérnek, eldördül a rajtpisztoly – Ez egy perc lehetett – fulladozik titán kettő.
– Mit csináljunk a táskákkal? – kérdezi egyes.

– Basszus, tényleg. Le kellett volna adni.

– Le, de most már hova? Tegyük be a bokrok közé? – kérdezi egyes. A tömeg előttük hömpölyög.
– Hülyeség. Kérjük meg azt a nőt – mondja kettes, és egy asszonyra mutat, aki az egyik ház ablakán hajol ki.
– Jó, próbáljuk meg, de te beszélsz – kiveszik a táskákból a szükséges holmikat, és odafutnak a nőhöz.
– Elnézést, betehetnénk a táskákat önhöz a futás idejére? Fél óra, és jönnénk érte – az asszony vonakodik.
– Én csak kinéztem, mert kíváncsi voltam, hogy mi ez a sok ember. El is kell mennem majd itthonról.
– Lehet nem is fél óra, csak huszonöt perc – mondja egyes titán vigyorogva.
– Nagy különbség – súgja kettes, a nő gondolkodik. A fiúk háta mögött már a mezőny vége hagyja el a rajtvonalat. – Tessék nézni – folytatja titán kettő – nincs a táskákban semmi extra
– kinyitja, és odatartja a nő felé – pólók, sportital, váltócuccok.
– A bombát ne mond meg – szól közbe egyes.
– Idióta – mondja titán kettő. A nő végül belemegy.
– Rendben, adják ide, de tényleg el kell mennem legkésőbb egy óra múlva.
– Nagyon köszönjük. Nem lesz gond, harminc perc, és itt vagyunk.
– Huszonöt – vágja rá egyes, kettes a fejét csóválja.
Beállnak a rajthoz. A műsorközlő külön buzdítja őket.
– És igen! Íme, két udvarias fiatalember, akik mindenkit előreengedtek. Brávó. Hajrá srácok.



A mezőny vége valahol a távolban.

Megpróbálnak fölfutni rájuk, de a rajthoz rohanás úgy elgyengítette a lábaikat, mintha guggolásokat végeztek volna futás előtt. Két kilométernél utolérik a tömeget. Többen sétálnak közülük, az egész utcát elfoglalják, nehéz őket kikerülni. Sűrű elnézések, ide-oda szökkenések, szlalomozás. Titánjaink felőrlődnek. Négyezer méternél nyolcezret éreznek, az utolsó kilométerre minden lépés nyűggé válik. Éhesek, szomjasak, itt nyom a cipő, ott nyom. A műsorközlő hangja, a lépéslebegtető zeneszámok közelednek. Nincsenek már messze.
– Meghúzzuk a végét? – kérdezi egyes titán
– Menj, ha akarsz, nekem nem megy. Majd Lillát meghúzom – mondja kettes.
– Ezzel jössz megint – mondja egyes, s legyint. Megtartják a ritmust. Az időnek már lőttek, a könnyű futásnak pláne, beérnek. Térden támaszkodás, lihegés, izzadságtörlés.

Összeszedik magukat, mennek a táskákért. A nő az ablakban várja őket.

– Á. Itt is vannak. Gyorsak voltak.
– Siettünk – mondja kettes titán.
– A táskáik – az asszony átnyújtja a pakkokat – Milyen volt a verseny? – kérdezi.
– Köszönjük. Hát, eléggé megsínylettük a … – a nő mögött a szobában ismerős alak tűnik fel, és odasétál az ablakhoz.
– Sziasztok, srácok. Hát ti? – Lilla az. Döbbenet.
– Hát mi? Inkább, hát te? – kérdezi egyes titán.
– Ja. Ő keresztanyám. Beugrottam hozzá, ha már itt voltam. Szóval hogy ment a futás?
– Hát ő, könnyed, kocogós volt. Nem akartuk most túltolni – mondja egyes titán.
– Igen, átmozgattunk csak – kontrázik kettes, és önkéntelenül igazgatni kezdi izzadságban fürdő felsőjét.
– Látom kimelegedtek. Jöjjenek be. Itt át tudnak öltözni.
– Nem akarunk zavarni – mondja titán egy.
– Ugyan, jöjjenek, ne kéressék magukat – Lilla mosolyog, a srácok bemennek. Kapnak egy – egy pohár vizet, pogácsát, és az élményt, beszélhetnek a lánnyal. Felváltva mennek átöltözni, először kettes titán, aztán egyes.

Mire utóbbi kijön, kettes már akcióba lendült.

– Képzeld, Lilla huszonhat perc alatt végzett a hatossal – mondja egyesnek.
– Huszonhat perc alatt? Az mennyi is?
– Négy húszas ezrek.
– Az igen. Az egyesületnél, ahol futni szoktunk, megirigyelnék ezt.
– Na, ne már. Ti igazi futók vagytok, versenyzők.
– De tényleg így van – mondja titán kettő.
– Ne dicsérjetek már, még a végén zavarba jövök.
– Te zavarba? Naponta kaphatsz bókokat.
– Naponta? Inkább óránként, sőt félóránként – mondja egyes titán, a lány nevet – Látom én a suliban. Nem telik el szünet, hogy ne oltogatna valaki.
– Most miért mondod? Azok csak barátkoznak.
– Barátkoznak – szól közbe kettes titán, és idézőjelet formál az ujjaival. Lilla játékosan hasba üti. Megáll az idő, egymásra néznek, szó nem hangzik, csak szemeik beszélnek.
– Gyere le hozzánk futni egyik délután. Van edzőnk, szuper a társaság, lányok is vannak. Tökéletes lennél oda, mindenhova. Ha megszereted, ki tudja, mi lehet még belőle?

Lejött, megszerette. Nem csak a futást, kettes titánt is.


Szólj hozzá


Lépj be Regisztálj

A Te biztonságod elsődleges számunkra.

 
×
Regisztrálok Már tag vagy?

 
×
Elfelejtetted a belépési adataidat?
×

feL

error

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is