fbpx
Szomorú nő

Bizonyára rájöttél, miről van szó, de csak, hogy biztos legyen: Igen, a legnépszerűbb beszólásokról, amiket a “sohaegylépéstsemfutottam” vagy “bevágódomezzelabarátaimnál” típusú nagyokosoktól hallottam, miközben éppen edzettem. Persze nem a futópályán, hanem, amikor a Városligetben köröztem, vagy a Sportegyesületből tartottam éppen odafelé.

A teljesség igénye nélkül: Hopp-Hopp, Egy-Kettő, Egy-Kettő, Fuss Forrest, Fuss! 

Volt, aki kombinálta volna, de csak foszlányokat érzékeltem belőle, mert főleg jobb napjaimon annyival gyorsabb voltam a padon ülő, vagy szimplán az utcán sétálgató embereknél, (ami persze nem túl nehéz futva), hogy mire belekezdtek volna a következő mondatba,  hallótávolságon kívülre kerültem.

Azon túl, hogy csodás időszak volt, amikor bringatempót bírtam, több érdekesség is eszembe jutott ezzel kapcsolatban.

Az első, hogy kivétel nélkül legalább ketten voltak azok, akik beszóltak. Tehát olyan véletlenül sem történt, hogy, aki éppen “vicces” kedvében érezte magát, az egymaga sétálgatott az utcán, és amikor meglátott engem, eszébe jutott élete poénja. Ez talán kevéssé meglepő, nyilván mindenki erősebbnek érzi magát csapatban.

Bátrabb és kevésbé toleráns időszakaimban visszaszóltam, hogy

Gyere te is! Vagy, Állj be nyugodtan, lelassítok! És ehhez hasonlókat. Erre csak akkor vállalkoztam, ha szinte csordultig voltam energiával. Ha ilyen történne veled, és visszaszólni támadna kedved, azért mindenképp ellenőrizd, hogy adott e a helyzet a komolyabb konfrontáció elkerülésére. Egyszerűbben: El tudsz e iszkolni onnan, ha utánad erednének.

Többek között erről is írtam, a hogyan védd meg magad futás közben cikkben.

Aztán olyan is előfordult, amikor mi voltunk csapatban a futótársaimmal. Természetesen ott is egy társaság gondolt viccet kreálni belőlünk. Általában egyikünknél elszakadt a cérna, és visszaszóltunk. A szólalkozások aztán általában ennyiben is maradtak.

Persze voltak aranyos példák is. Amikor pár perccel a társaim mögött lemaradva futottam, mert később indultam el, és belebotlottam egy lánycsapatba, akik bőszen magyarázták, hogy gyerünk, mindjárt utoléred a többieket. Persze ez is beszólás volt a maga nemében, de teljesen más, mint a fent említettek bármelyike.

Viszont tény, ami tény. Aki nem fut, vagy csak szükségből, annak mindig érthetetlen lesz ez a sport. Attól még nem kéne beszólni, de legyünk őszinték, annyi mindent nem kéne, mégis megtesszük. Nem mentenék föl senkit, aki ilyet tesz, mert nekem eszembe nem jutna ilyesmi, de teszem azt az autóvezetésnél én sem vagyok mindig a legtoleránsabb. (Pedig sokan vannak, akiknek ez is legalább annyira ismeretlen terep).

Azt senki sem szereti, ha kóstolgatják, pláne nem egy idegen, aki pont amiatt cikizi, ami számára az egyik legkedvesebb. Ez a konfliktus a Futótárs első regényében is megjelenik. Az Így futottam anyátokkal három futótársat mutat be, akik versenyek, barátságok, és persze párharcok viharában sínylődnek néha sírva néha mosolyogva. Amikor ketten indulnak harcba egyazon futólányért, elszabadul a pokol. A küzdelmük során a lány (Szofi) egyszer csak meglepő fordulatot hoz a történetbe. Ekkor lesz jelentősége a futók vs nem futók ellentétének.

Amúgy meg, ha Te is találkozol ilyen beszólogatós jóakarókkal, jobb, ha ügyet sem vetsz rájuk. Fuss tovább, és gondolj arra, te mennyivel több vagy, mint ők.


Szólj hozzá


Lépj be Regisztálj

A Te biztonságod elsődleges számunkra.

 
×
Regisztrálok Már tag vagy?

 
×
Elfelejtetted a belépési adataidat?
×

feL

error

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is