fbpx

Embed from Getty Images

Miután Eliud Kipchoge megdöntötte a maraton világcsúcsát a Berlin Maratonon, eljátszottam a gondolattal, mennyit tudtam volna elfutni vele. Persze komoly illúzióim nem voltak, mert azt eddig is tudtam, hogy olyan tempóról beszélünk, amit fénykoromban legjobb esetben 3 kilométerig bírtam volna, és azt is csak és kizárólag utcai körülmények között, mert ugyanaz a tempó sokkalta nehezebb egy 400-as rekortán pályán. És ez nem csak a világcsúcs tempóra igaz, hanem úgy az első 50 élfutó tempójára.

Ami meghökkentőbb, hogy ezeknek a ritmusoknak a többsége még egy átlag bringázónak is nehézségeket okozhatnának.

De mi az a tempó, amiről beszélünk? Számolgassunk.

Kipchoge maratonvilágcsúcsa 2:01:39. Az egyszerűség kedvéért legyen 40. Úgy okoskodtam, hogy átváltottam először percre a tempót. 121 perc és 40 másodperc, majd átváltottam másodpercre. 121*60=7260 + 40, azaz 7300 mp. Ennyi ideig tartott Kipchoge-nak lefutni a Berlin maratont. Hogy megkapjam a kilométeres átlagidejét, elosztottam a 7300 mp-t 42,195-tel.  Ez kerekítve 173 másodpercre jött ki, azaz

Kipchoge átlagosan 2:53-as kilométereket futott. 

Nos. Ez így önmagában is áll leesős sztori, mert ebből egy darab lefutása is esélytelennek bizonyulhat, de még tovább merészkedtem. Kiszámoltam, milyen átlagsebességet kell produkálni ehhez a tempóhoz. Hogy ezt megtudjam, 1 órát vettem alapul, ami 3600 mp-t jelent, és azt osztottam el 173-al. Ebből kijön, mekkora távot tett meg egy óra alatt, ami megegyezik a sebességével is.

Ez az érték megint csak megdöbbentett, mert alapjáraton azt hinné az ember, hogy ha nem is futva, de bringázva könnyedén ellébecolhatna egy ilyen futó mellett. Persze minden relatív, és attól is függ, ki mennyire bírja a kerékpározást, de azt mondom, még biciklizni se esne annyira jól Kipchoge tempójában.

A jelenlegi maratonvilágcsúcs átlagsebessége ugyanis 20,8 km/h.

Én azt mondom, nem lenne egyszerű ilyen átlagtempót biciklizni 42,195 kilométeren keresztül.

Hogy Te is kipróbálhasd ezt a ritmust, még bringáznod sem szükséges. Van ugye egy adatunk, amiből kiindulhatunk = A 173 másodperc 1 kilométerre, azaz 1000 méterre.

Úgy döntöttem, lebontom kisebb távokra és megmutatom, mit kell futnod, hogy még, ha csak rövid időre is, ezt a ritmust diktálhasd.

 

100 méter:   17,3
200 méter:   34,6
400 méter:   1:09.2
600 méter:   1:43.8
800 méter:   2:18.4
1000 méter: 2:53.

 

Embed from Getty Images

 

Szóval amúgy is le a kalappal minden maratonfutó teljesítménye előtt, de ez tényleg a nem semmi kategória. Ha van rá lehetőséged, kimért pályán próbálkozz a távokkal, hogy biztos lehess a tesztelésben.

És persze gondosan melegíts be előtte. A könyvemben ugyan a futás minden csodájáról szót ejtek, de azt azért nem ígérem, hogy lazán futsz majd kilométereket ebben a tempóban:).

Kipchogét már eddig is minden idők legjobb maratonistájának tartották, korábbi kilenc maratonjából nyolcat megnyert, és övé minden idők leggyorsabb 42, 195 kilométere is, kísérleti körülmények között 2016-ban 2:00:25-öt futott a monzai Forma-1-es pályán, de a világcsúccsal még magasabb szintre lépett.

 

Tags:

Írj nekünk

Ha kérdésed van, írj üzenetet.

Sending

© Futotars.com 2017

or

Log in with your credentials

or    

Forgot your details?

or

Create Account